ELKEZDŐDÖTT A XXV. SPIKE! OPEN TROPHY2012.04.17. 14:31, StrongarmArmstrong
Blood Bowl: Legendary Edition - bajnokság
"A Spike! Magazin által szponzorált és arról elnevezett vérfoci nyílt bajnokságot, az Estaliában található Magritta kies tengerparti üdülőhelyén rendezik meg. A város által biztosított luxuslakosztályok és, hogy a névadó sajtóorgánum jó hírverést biztosít – azoknak, akik kiemelkedően teljesítenek, vagy esetleg a viccrovatban említik a nevüket a hónap halálesete, vagy ügyetlenkedése címén – igen népszerű a csapatok körében, akiknek van elég pénzük a hosszú hajóút kifizetésére. A helyi uralkodó kőkemény zsoldoskompániát fizet, hogy a versenyzők nehogy felprédálják a várost, mint az elődöntőből kiesett Asgardi Hollók, és Orkföldi Fosztogatók tette csalódottsága enyhítésére 2480-ban.
A díjat, amely egy talapzatra állított mithril dárdahegyet ábrázol, amit egy páncélkesztyűs kéz tart, az a csapat nyeri meg, aki a csoportselejtezőkben való diadalmaskodás után, győzedelmeskedik a rájátszásban. Ezen felül a győztes csapat 150.000 aranyat kasszírozhat, míg a második 100.000-et. Ezenkívül, mint korábban említettem (általában) dicsérő kritikákat kap a Spike! Magazinban.
Idén a kiemelt csoport húsdarálója három bajnokcsapatot is felvonultat: a hírhedt Tessze-Tosza Vikingeket, a hullajó Csontzenészeket és a nevünkre legutóbb rácáfolt Tehetelen tetemeket, persze a veterán Pszicho-Patákat sem szabad kihagyni a számításból.
Igaz kezdetben volt némi probléma az új csapatok jelentkezése körül (rossznyelvek szerint a premier liga darálóját látva sokaknak inába szállt a bátorsága), de immáros teljes gőzzel mennek a meccsek. "
LIGA JELENTEKZÉS!!!!!2012.04.12. 12:42, StrongarmArmstrong
Blood Bowl: Legendary Edition - bajnokság
Athalay78, serenity
LÉPJETEK MÁR BEFELÉ A LIGÁBA!!!!!!!!!!!
Liganév: Defender Down! B. csoport
jelszó: good
DUNGEONBOWL BEJELENTÉS + KÉPEK2012.04.11. 14:12, StrongarmArmstrong
Dungeonbowl
Most jelentette be a Cyanide Studios, hogy (patch készítés helyett) a Dungeonbowl nevű a Blood Bowl-on alapuló táblás játék feldolgozását is elkészíti. Ezúttal a (hálla Nufflénak) a Focus Home Interactive kiadói segédkezése nélkül (jó tudom hogy milyen bénák, de legalább csak a Games Workshophoz kell könyörögni a nyomorult infókért).
Lássuk az infókat:
BLOOD BOWL - LEGENDARY EDITION - 2.0.1.4 UPDATE (patch javító patch)2012.04.05. 21:08, StrongarmArmstrong
Az újabba javítás mindazokat a hibákat hivatott kijavítani amiket az előző okozott. Enjoy!
http://www.focus-files.com/patchs/bb/bble-update-2-0-1-4.exe
PATCH NOTES 2.0.1.4:
- Fixed a random network synchronization failure when using Throw Team-Mate.
- Fixed a possible Turnover when using Wizard in opponent Turn.
- Fixed players scale.
- Fixed abnormal replays size.
Blood Bowl: Chaos Edition némi hivatalos infó2012.04.02. 23:30, StrongarmArmstrong
Blood Bowl: Chaos Edition
Miután az amazon.fr-re kiszivárogtak infók az új rókabőrrel kapcsolatban, a Focus (a játék kiadója) meglepően gyorsan lökött róla némi pontosítást. Azt is írták, hogy ez még nem végleges (de őszintén mi mit tudnak még belerakni ennyi idő alatt?)
- 1 új stadion lesz.
- 3 új csapat: Káosztörpék, Alvilági és Khorne Démonai - ez egy új csapat amit direkt a játék kedvéért feljleszettek ki (reméljük jobban értenek a vérfocicsapat tervezéshez, mint a programozáshoz ), ja és mondták hogy nem lesz túl erős. (Szóval nincs Paktum a Káoszzal, ehez hozzátenném, hogy a BB leggusztustalanabb tápolós csaptát hagyák ki, ami szerintem nem baj. - S.A.)
- Két új sztár.
- Valószínű a BB1 és BB:LE tulajdonosok diszkontot kapnak a az árából.
- Megjelenés ősszel (az amazonon írt Júni 14 helyett).
Siam az egyik grafikus a Cyanide-nál (a fejlesztő) még néhány dologról beszélt:
- A slannokkat a csúnyagonosz Games Workshop nem hagyta jóvá, pedig még vázlatok is készültek róluk. Ezt azután mondta hogy a breki-fanok vellát és fáklyát ragadva indultak el párizs felé.
- A kiegen öten dolgoznak. (ezt nevezem AAA-s projectnek! :D - S.A.)
- Chaos Pact-ra meg nem volt forrásuk. (Igaz a csak egy modellt kellett volna csinálni hozzá, de minegy... S.A.)
Nem is tudom... Engem nem a Pact és Slann hiány zavar, hanem hogy ezúttal semmi új feature nincs a láthatáron, meg az hogy egytlen vérfocis dizájnert se látok a stábnál. Ja és hogy ha programozás olyan minőségű lesz, legutóbbi patch-nál...
|