BLOOD BOWL
játékismertető (PC)
Kétszeri halasztás után végre mindenki kezébe kaparinthatja a Blood Bowl társasjáték számítógépes verzióját. Lássuk mennyire sikerült megfelelnie a rajongók által támasztott elvárásoknak...
Jómagam '94 környékén játszottam először Blood Bowl-t (Vérfocit), és rögtön igen fanatikus rajongójává váltam, baráti körömmel egyetemben. Elég sok csapatot megvettünk együtt (ezek egyikét másikát még ma is festegetem unalmas óráimban), és 18-20 emberrel is nyomtuk a ligákat, és órákon át hajigáltuk a kockákat és tologattuk a figurákat, az ebédlőben.
Az eredeti táblás játék tulajdonképpen a Games Workshop által kiadott Warhammer Fantasy Battle egyik, az amerikai focit parodizáló vadhajtása, amit Jervis Johnson talált ki a nyolcvanas években. A játék három hivatalos kiadást (az első papírfiguráit a végére egyre igényesebb ólom és műanyag miniatúrák váltották fel), és a Living Rulebook nevű rajongói kezdeményezésben fejlesztett, ámde a kiadó által a hivatalos világversenyeken is elismert szabályrendszer immár az 5. kiadásnál tart folyamatosan hangolva a játékot a minél kiegyensúlyozottabb, hosszútávon működő ligákban történő játékmechanizmus felé.
1995-ben a Microleague kiadott egy DOS alapú változatot, amely a hangulatos körítés ellenére sem lett túl tetszetős. A 2000-es években néhány rajongó összehozott egy Java alapú, a rajongók körében igen nagy népszerűségnek örvendő programot, ami bár nem rendelkezett túl szép külcsínnel, de használható, ingyenes (nem fizettek a GW-nek jogdíjat), és interneten multizható volt. A Cyanide Studios 2005-ben kiadott egy Chaos League nevű real-time stratégiát, ami hasonló témára volt kihegyezve mint a Vérfoci, és még egy Sudden Death nevű kiegészítő is kijött hozzá. Őket gyorsan beperelte a GW, IP lopásért, aztán valahogy abban álapodtak meg a végén, hogy a Cyanide készítheti el a Focus Home Interactive kiadóval karöltve a játék multiplatform (PC/XBox360/NDS/PSP) változatait.
Ebben a cikkeben most a PC-s változatot fogom kivesézni, de ha valaki az egyébb platformokkal is szerencsét próbál, akkor írjon nyugodtan, majd kiteszem az oldalra.
TÖRTÉNET
Az Öregvilágon ahol az összes értelmes faj állandó háborúskodással múlatja az idejét, egyszer csak egy ork és törpe seregek közötti nézeteltérés szünetében egy ősi templomra bukkantak, ahol az ősi feljegyzésekben megtalálták, a Nuffle nevű isten szent játékának, a vérfocinak a leírását egy ősi kódexben. A két szemben álló félnek, természetüknél fogva nagyon megtetszett a játék, ami lassan elterjedt az ismert világ összes faja körében, népszerűségben még a népirtást is felülmúlva. Hivatalos szövetségek szerveződtek, értékes díjakkal kecsegtető tornák indultak, és a Nekromanta Közvetítő Kör, Kabalavíziónak hívott kristálygömbökön keresztül bárkinek az otthonába oda tudta varázsolni a mészárlást.
A játékban két maximum 16 fős csapat vesz részt, akik közül egyszerre 11-11, játékos tartózkodhat a pályán, a játék célja, hogy a labdát az ellenfél gólvonala mögé juttatva pontot szerezzenek (ezzel egyes csapatok persze vitatkoznának, de ez elfogadott), közben a játékosok szabadon püfölhetik egymást, csak a földön fekvők taposása és a fegyverhasználat tiltott, de ha ezt mindenki betartaná nem lenne szükség a bíróra.
A JÁTÉKMENET
A játék három különböző játékmóddal rendelkezik: Klasszikus – körökre osztott, a hagyományos szabályokkal, Blitz! körökre osztott, vagy RTS módban játszható, extra szabályokkal.
A körökre osztott mód meglehetősen jó leképezése az eredeti játék szabályainak és a játékélmény is hasonló tud lenni. Sajnos azoknak akik nem ismerik az eredeti táblás játék szabályait (amely egy kb. 60 oldalas könyvet tölt ki) azoknak, az igen béna Tutorial miatt, a játék kezelésének megtanulása igen nehézkes.
Az alapok dióhéjban: egyszerre egy játékossal cselekedhetsz, ha már mozogtál vele, akkor abban csak a következő körben akciózhat újra, persze minden játékossal lehet cselekedni. Az akciók a következők lehetnek:
Ütés: (ezt blokkolásban hívják a szaknyelvben) a játékos az erőviszonyoktól (itt fontos a megtámadott lény ereje, valamint a segítő csapattagok száma) függő eséllyel tolja el, vagy fekteti meg az ellent, aki ha szerencsénk van el is ájul, vagy megsérül, esetleg meghal (ez a páncéléktől függ).
Mozgás: A játékos a mozgásértékének megfelelő mezőt mozoghat, esetleg még plusz 2 mezőt, de itt már van egy kis esély arra, hogy elesik a nagy rohanásban, ha előtte a gyepen feküdt, akkor fel is kell kelnie (nem kötelező), ez három mozgásba kerül. Ha el akarunk egy ellenfél mellől mozogni, akkor az ügyességünktől függ, hogy sikerül-e a cselezés, ha nem akkor elesik a játékosunk.
Körönként egy játékossal lehet:
Rohamozni: Mozogni és ütni is.
Passzolni: Ügyességtől és a távolságtól függő sikerrel, persze a célszemélynek is el kell tudni kapnia a küldeményt.
Kézből kézbe átadni: Itt a szomszédos mezőn lévő játékosnak adjuk a lasztit (passz sikeresnek számít), az meg megpróbálja elkapni.
Taposás: Az egyik földön fekvő ellen megtaposása, akár csoportosan, ezt persze a bíró bizonyos eséllyel észreveszi és kiállítja a vétkest.
Az akciók sikeressége a hatoldalú kockák dobásától függ, az Ügyességdobások 1K6-tal, a Páncél, és Sebzésdobások 2K6-tal, a Blokkolások egy, vagy több speciális kockával, amelyekből ha több van a nekünk kedvezőt választhatjuk ki (ill. ha hátrányban vagyunk akkor az ellenfél választ). A dobásokat nagyban befolyásolják a játékosok képességei és jártasságai, valamint az, hogy van-e zavaró ellenséges játékos a velünk szomszédos mezőn. Itt jön a képbe a játék legérdekesebb része: ha valamit elszúrunk, akkor vége a körünknek és az ellenfél köre jön. A játék lényege tehát, hogy mindig a legkevésbé kockázatos taktikát alkalmazzuk és gyakoriak az idegösszeroppanás határán álló, az égieket fennhangon átkozó playerek.
A Mozgás hasonlít a régi Fallout és Heroes of Might & Magic játékok rendszerére, bal klikkel kiválasztjuk a játékost ekkor lent egy ablakban láthatjuk a statjait, jobb-klikkekkel kijelöljük az útját, bár a program felajánl egy szerinte legveszélytelenebb utat, azért jobb ha ezt jól megtervezzük, ha cseleznünk kell azt piros négyszöggel jelzi a játék, a végén dupla jobb-klikkel jóváhagyjuk. Az ütésnél egy kis ikon mutatja, hogy hány kockával dobunk, ekkor egy külön ablak mutatja a dobás eredményeit, az ellenfél statjaival egyetemben és itt választhatjuk ki a nekünk tetsző eredményt.
A kirúgásoknál különböző véletlenszerű események történhetnek, pl. a közönség megrohanja a pályát, bedobnak egy követ valamelyik játékosra, stb. persze hogy kire az függ a csapatok népszerűségétől is.
Az interfész ha megszokja az ember, akkor egész használható, lehet chatelni a multis ellenféllel, illetve, van egy dice log window, ahol az összes dobás megtekinthető számszerűleg részletezve. A cselekvésre 4 perc van körönként.
Az egérrel lehet zoomolni, forgatni, mozgatni a kamerát, akár „ember”-közelből, vagy madártávlatból is szemlélhetjük a meccset, és az ellenfél körében van egy automata kamera opció is, amelyből szerencsére ki lehet lépni. A meccs végén egy összező képernyő látható a meccs szűkszavú statisztikáival. A meccsekről a program egy replay fájlt készít, amit később megnézhetünk, a játékon belül, gyors előretekerés van, de sajnos visszatekerni, vagy körönként léptetni nem lehet, pedig ez hasznos lett volna. Az interfészt viszont el lehet tüntetni egy Alt+Y-nal, így a videórögzítés filmszerűbb élményt ad.
Sajnos az időjárás effektek és a kimaradtak a játékból és néhány jártasság nem teljesen tükrözi az eredeti szabályokat, főleg abban az esetben ha más skill-ekkel kell szinergiában működniük, de reméljük néhány patch majd megoldja a problémát.
A Blitz! játékmód különböző extra szabályokat hoz be a játékba, amelyek nincsenek benne a hivatalos játékszabályokban, mint pl. a személyes extra tréning minijáték, a szponzorok (achivementekért, extra lóvé), játékos öregedés és szerződésmanagement, extra inducementek. Ezek egy része hangulatos, de sajnos kellő leírás hiányában bonyolultnak tűnhetnek.
Az RTS változat egy kész katasztrófa, hiába van játékosonként állítható agresszió szint, a játékosok összevissza rohangálnak a pályán, a cselezések miatt állandóan esnek kelnek. Átláthatatlan, élvezhetetlen káosz az egész. Elvileg az újradobás gomb megnyomásával és a pályára berepülő csillagocskák összeszedésével javíthatjuk az akcióink esélyeit, de ez sokszor nem igazán látszik. Külön idegesítő, hogy egyrészt az AI összevissza irányítgatja a játékosainkat, másrészt úgy tűnik, hogy a gyenge mozgásértékű monszták ugyanolyan gyorsan rohangálnak, mint a többi. Őszintén kár volt ennek a játékmódnak a kifejlesztésébe egyetlen fillért is beleölni, bár látszik rajta hogy nem is vitték túlzásba...
FAJOK ÉS MENEDZSMENT
A játékban nyolcféle faj edzőjének a bőrébe bújhat a játékos, ami szerintem nem kevés annak ellenére sem, hogy a szabályrendszerben 21 faj szerepel (remélhetően ezek is kijönnek később kiegészítők formájában):
Orkok: Szívós faj, az ütőjáték fekszik nekik legjobban.
Törpe: Brutális, szívós, jólképzett, ámde lassú és ügyetlen játékosok.
Ember: Sokoldalú, ámde semmiben nem kiemelkedő faj.
Káosz: Kezdetben talán gyenge, de később a legbrutálisabb csapattá képes mutálódni.
Gyíkember: A gyors játékosaik nagyon gyengék, az erős játékosaik fakezűek.
Skaven: Villámgyors, de sérülékeny gólkirályok.
Erdeielf: Gyors, ügyes, de sérülékeny és drága faj.
Goblin: Elég gyenge játékosok, akik az agyament titkos fegyvereik bevetése ellenére, a legnehezebb csapat, főleg úgy hogy valamiért kihagyták belőle a bombás goblint. Csak haladóknak.
Bár a játék lehetőséget ad előregyártott csapatokkal való barátságos mérkőzés lejátszására is, szerintem minden magára valamit adó edző inkább szeretne saját rostert magának.
A különböző fajokon belül vannak vannak különböző pozíciók, mint pl. a Mezőnyjátékos, Dobó, vagy Rohamozó, ezek különböző statisztikákkal, árral és maximális létszámmal vehetnek részt a csapat küzdelmeiben, sőt a legtöbb csapat fel tud még vonultatni egy Nagy fiúnak nevezett általában kissé megbízhatatlan, ámde elég erős monstert (Trollok, Ogrék, stb.)
Az újradobások drágák, ámde nagyon fontosak, hiszen ebben a játékban egy elrontott dobás igen kellemetlen következményekkel jár.
Szükség lehet még gyógyítóra, hogy ne halálozzon el kedvenc játékosunk egy brutális Minotaurusz ütése után, bár ő sem garantálja a gyógyulást csupán a sebesülés újradobását teszi lehetővé, de ötven százalék eséllyel a player pályára léphet a következő drive során. Sajnos ennek az ablaka meglehetősen nyomin van megoldva, mert felváltva mutatja az eredményeket, így könnyű mellényomni és jó lett volna, ha a páciens neve mellett annak statisztikáit is láthatnánk, mivel a gyógyítót csak egyszer lehet meccsenként használni és csak egy lehet csapatonként.
Lehet még venni pompom lányokat akiknek a látványom kívül nem sok hasznuk van, különben is ha nem veszünk egyet sem, akkor rejtélyes módon a gép megjelenít a meccs közben hármat, valamint Közönség-Faktort, ami viszont befolyásol egy csomó kirúgási effektet, de még a meccs után befolyt pénzt is enyhén, persze ha győzünk akkor magától is megnő, így az elején felesleges rá költeni.
A meccseken a gólokért, passzokért és a gyakásért a játékosok Sztárjátékos pontokat kapnak, ebből bizonyos időközönként szintet lépve új képzettségeket vehetnek fel, sőt szerencsésebb esetben még a képességeik is nőhetnek, persze ritka az a játékos aki megéri az Élő Legenda státuszt, azaz a 7. szintet.
Meccsbevételből új játékosokat és segélyszemélyzetet vehetünk, egészen azok maximális számáig.
A játék természeténél fogva, vannak olyan csapatok akik gyengébbek, sérülések, halottak, vagy egyszerűen a kevesebb játszott meccs miatt. Ezek kisegítésére van egy bizonyos hendikep rendszer, ami a gyengébb csapatnak, a különbség mértékétől függő összegű támogatást ad, amiből aztán extra játékosokat, extra gyógyítókat, bíró lefizetést és persze a szárjátékosokat (akik a pályák igazi istenei, az ehhez méltó statisztikákkal) lehet vásárolni a meccs előtt. Persze ez sem jelenti azt, hogy a gyengébb csapatnak túlzott reményei lennének, de legalább némi lehet neki. Sajnos a Támogatások terén a játék sok mindent kihagyott, pl. a Bloodweiser Bébik valamilyen titokzatos oknál fogva a Blitz! módba kerültek, a Varázslókkal egyetemben, de ott sem működnek rendesen.
Szóval menedzsment rész igazán jól sikerült, a fejlődés rendszernek és a több mint 60 jártasságnak köszönhetően nincs két ugyanolyan csapat.
SINGLE PLAYER
A gép ellen játszó edzők játszhatnak barátságos mérkőzéseket, bajnokságokat és vihetik a csapatukat kampány módban, ahol a létrehozott csapat végigjátssza az összes létező bajnokságot, egészen a híres Blood Bowl kupáig, persze ahhoz, hogy a különböző menő tornákon részt vegyünk előbb a kisebbeken kell bizonyítanunk. A bajnokságok szerkezete és létszáma igen sokszínű, a négy fős mini kupáktól, a grand-slamig.
Bár az AI igen jól épít ketreceket a csatára köré, de mivel kb. ezt az egy taktikát ismeri ezért az a játékos aki azt mondja a gépre, hogy szemét csaló és lehetetlen legyőzni, az jobb ha elolvassa a szabálykönyvet, mert biztos valami alapvető dolgot rosszul csinál. Persze elismerem, hogy egy ilyen komplex játékhoz nem könnyű AI-t írni és hazudnék ha azt mondanám nem élveztem a single player játékot. A játékban az ellenfelek is fejlődnek és sérülnek, de ez egyrészt néha fura skill-választásokkal jár, másrészt a legendás csapatok gyakran szinte kiirtódnak mire eljutunk hozzájuk.
Szóval egy idő után unalmas, de nem el lehet vele szórakozni hosszú ideig.
MULTIPLAYER
Háromféle multiplayer mód áll azok rendelkezésére akik azt gondolják, hogy a gép nem ellenfél:
Felváltott játék (Hot-Seat): Ketten játszanak ugyanannál a gépnél és körönként átadják egymásnak az egeret. Szerintem ez jó ha valakinek meg akarod mutatni a játékot.
Direkt IP/LAN: A Focus gamecenterén kívül játszott játékok.
Sajnos az alábbi kettő esetében nem fejlődnek a csapatok...
Internetes ligák: Az igazi hardcore playerek mérhetik össze itt fiaik erejét! Itt két fajta játéklehetőség létezik:
Publikus liga: A megalkotott csapatokat szabadon kihívhatja bárki és az eredmények alapján mindenki megpróbálhatja megmászni a ranglistákat. Itt mindig lehet ellenfelet találni, igaz sok a válogatós játékos és állítólag vannak cheaterek is. Jó lenne ha inkább sorolás alapú lenne a párosítás.
Privát ligák: Itt létre lehet hozni egy saját játékosi közösséget, és be lehet állítani a liga létszámát, szerkezetét és szabályait. Persze le lehet védeni jelszóval és a liga gazdájának jóvá kell hagyni a jelentkezéseket. A gép összesorsolja a csapatokat és kezdődhet is az öldöklő küzdelem a pontokért. Ennek az a nagy előnye, hogy az ember megválogathatja a társait, a hátránya, hogy némi szervezést igényel, de erre ott az internet és egy beépített levelező program, chat, meg buddy lista is van.
Szerintem ez az amiért érdemes igazán játszani a játékkal hiszem egy emberi ellenfél tud csak igazi izgalmas játékot produkálni, még azt is megkockáztatom, hogy ha megfelelő a közösség, akkor van olyan jó mint egy táblás játék liga.
Azért itt is akadnak fájó dolgok, pl. az, hogy előfordulnak szinkronizációs és router-port hibákból kifolyólag történő leszakadások, amelyek után nem lehet folytatni a meccset. A gép legtöbbször a lecsatlakozott felet veszi vesztesnek és privát ligákban ez baromira idegesítő.
PREZENTÁCIÓ
A játék SecuROM DRM-mel rendelkezik, nem kell DVD a drive-ban az indításhoz, három gépen lehet egyszerre installálva egyidejűleg (persze lehet deaktiválni az un-installált példányokat), a multi account, bárhonnan elérhető ahol fent van a game. A patchelés automatikus legalábbis XP alatt.
A játék hazai ára valamivel alatta van a nemzetközi áraknak, de ennek az az ára, hogy a CD-Projekt elérhetetlenné tette az angol feliratot, hogy nehogy valaki ezzel bizniszeljen. Így nekünk, csak az igen nyomi és hibás fordítás jutott...
A grafikáról a GameBryo engine (Fallout 3, Oblivon, WAR) gondoskodik. A karaktermodellek szépen dizájnoltak általában, bár az azonos pozícióban lévő játékosok között bizonyos fajoknál vannak apróbb különbségek, mások inkább klónhadseregnek tűnnek, igaz ahogyan fejlődnek a playerek, annál brutálisasabb/díszesebb páncélzatot öltenek, és a mutációk is aranyosak. A grafika persze kissé rajfilmszerű, de a zsánerhez pont ez illik. Az animációk jól eltaláltak, bár egy idő után a várakozó animációk repetitívvá válnak. A sérülések után, amelyeket a TD-kel, és a passzokkal egyetemben instant replayben is megtekinthetünk, persze vér is öntözi a gyepet. Különösen tetszik ahogy a pályáról kilökött játékost elveri a közönség. A pályák is szépek, de a single playerben az egyébként is szembántó, poklos pálya valamilyen oknál fogva túl sokat szerepel.
A menük és a játékon kívüli kezelőfelületek határozottan rondák (a PC hőskorát idézik) és sokszor logikátlan felépítésűek.
A hangok terén a kommentátorok szövege elég vicces és betekintést enged a sport történetébe, de sajnos hamar unalmassá válik, ugyanez igaz a zenére is. A hangeffektek terén semmi extra, persze van közönség, meg morgó szörnyek és csattanó ütések.
A vas tekintetében a játék közepes gépeken sokszor beszaggat max. beállításokon, és a kódolás minőségét mutatják a sokszor másfél kétperces töltési idők, hacsak nincs 8 giga ram a gépedben.
ÖSSZEGZÉS
A játékot a hibái ellenére mindenkinek tudom ajánlani, aki valaha is játszott Vérfocit, hiszen ez az az adaptáció, ami mind hangulatban, mind gameplayben hozza az eredeti hangulatát. A többiek nagy része szerintem értetlenül fog állni a játék előtt, amiről a trailerek alapján azt gondolták, hogy WOW mets Madden. Ebben a korban a Cyanide-tól és a Focustól nagy kockázat volt, hogy körökre osztott stratégiát mert megjelenteni, ez gondolom a költségvetésen és a marketingen meg is látszott. Remélem a jövőbeni patchekben javítják a hibákat és a jövőben még látunk DLC-ket, vagy kiegészítőket a kimaradt fajokkal.
Strongarm Armstrong
|