Mivel a Blood Bowl: Legendary Edition (BB:LE) magyar kiadása itt van a küszöbön, úgy gondoltam nem árt megosztani a nagyérdeművel, hogy mit kap a pénzéért. Jómagam előrendelőként több, mint egy hónapja nyüstölöm a digitális terjesztésben megvásárolt darabot.
Gyorsan összefoglalom az eredeti
Blood Bowl (BB) sorsát a tavalyi kiadás óta (a játékról itt olvashatjátok az ismertetőmet). A kiadás után jó pár patch kijött próbálva javítani a különféle, főleg a skillek működésével kapcsolatos hibákat, aztán kijött egy DLC Morgh'n'Torg-gal a brutális ogre sztárjátékos legendával, aki az összes csapatnak felajánlhatta szolgálatait. Aztán egy másik, amely a Sötételfek kegyetlen faját dobta be a közösbe – bár itt szerintem az lehetett a háttérben, hogy a spanyol kiadás DVD verziójában véletlen benne felejtették a modelleket – így ezt is ingyen rendelkezésre bocsátották, valamint a on-line multiplayerhez csináltak egy sorsoló rendszert és ezután csak ezen keresztül lehetett ranked meccseket játszani (sajnos azt nem tiltotta meg, hogy az unranked mérkőzések során az farmoljanak a pleyerek), és a privát ligákhoz is behozott egy rakat új bajnokságstruktúrát. Emellet kiadták a játékot a Steam-en keresztül Blood Bowl: Dark Elf Edition címen, érthetetlen módon megtartva a SecuROM védelmet is a Steam platform mellé.
Eztán jó négy hónapra a fejlesztők és a kiadó teljes csöndbe burkolódzott, csak azt mondták el, hogy a régi játékot nem fogják egy ideig tovább foltozni – ami elmondásuk szerint bugmentes volt, ez persze messze áll az igazságtól – mert egy új szupertitkos Blood Bowl projekten dolgoznak, de erről ha megölik őket, akkor sem mondhatnak semmit. Erre a közösség meglehetősen elkezdte utálni őket.
Ezt még tovább fokozta az hogy az XBox 360 port kritikán alulira sikerült (dedikált szerver nélkül nincs multis fejlődés, csak piros és kék páncélok), a PSP és az NDS verzió pedig bugoktól hemzsegett, bár az előbbihez kijött legalább egy patch, de aztán gyorsan mindről megfeletkezetk. SzVSz. kár volt ezekre költeni.
Aztán előjöttek a nagy hírrel: az összes hivatalos fajt kiadják a Káosztörpék kivételével, akik azért nem kerülhettek be, mert a Games Workshop sokáig filózott azon, hogy egyáltalán akar-e velük foglalkozni, emellett a legújabb
Competition Rules Pack (CRP AKA LRB6) nevű szabályrendszerre térnek át, és a multiplayer platformot is fejlesztik. Az is kiderült, hogy ez stand-alone kiadvány lesz, így nem kell hozzá az eredeti. Természetesen erre a trollok rögtön valami újabb rókabőr lenyúzását emlegették, meg miért nincs benne Káosztörpe...
Innentől kb. havi rendszerességgel jöttek az újabb fajokról szóló képek és fejlesztők némi szűkszavú infókat is csepegtettek az új gyermekükről, végül a kiadás közeledtével kijött két trailer is.
Majd kellemes meglepetésként az eredeti BB-t egy izmos patch keretében CPR szabályrendszerre igazították és a sokaknak hiányzó goblin Bombás karakterét is hozzáférhetővé tették. Ez mind nagyon szép, de nem értem, hogy minek kellett hónapokig idegesíteni a közösséget azzal, hogy ezt nem fogják megtenni. Nem volt túl jó marketing húzás.
JÁTÉKMENET
A gameplay alapjaiban nem változott, de azért vannak apróbb hangolások.
A meccs interfész oldalán helyett kapott az összes inducement, a FAME, a pompom lányok száma, meg ilyenek, szóval informatívabb lett kissé. A gyógyító új, használhatóbb window-ot kapott és végre a játékos ablakban megjelenik a sebesült, a statjaival egyetemben. Az összes nem kötelezően használandó jártasság opcionális, ezt persze a játék Options menüjénél (ahol a grafikát, hangot, stb.-t) lehet beállítani, hogy rákérdezzen-e a használatukra. A blokkolási ablakban ezeket a skilleket ki és be lehet kapcsolni, akár ütésenként. A G gombbal bekapcsolható grid is átláthatóbbá vált. Sajnos a chat a beviteli sorát mindig lekapcsolják a felugró ablakok, viszont az pozitív, hogy a meccs végeztével lehet tovább chatelni, legalábbis ameddig nem nyom valamelyik játékos esc-t. Az időjárás effektek (eső, nagyon napos, hóvihar és hőség) is bekerültek, szépen megjelenítve. Bár van még néhány nem teljesen jól működő skill (pl. a nekromanta), de egyértelműen érezhető a fejlődés és hogy hallgattak a reklamáló playerekre.
Az RTS mód ugyanolyan gyenge, mint előtte volt, bár ezúttal mintha kevesebb magánakciót kezdeményeznének a játékosok.
FAJOK ÉS MENEDZSMENT
A játék tizenegy új fajt vonultat fel:
Északi: Ütőgépek gyenge páncéllal.
Nemeself: Kicsit erősebb páncélzatú elfek.
Elfek: Az erdeiekhez hasonló faj.
Félszerzetek: A goblinoknál is gyengébbek, két Faemberrel.
Ogrék: Akár hat Ogre, a létező legnyeszletebb Snotlingokkal támogatva.
Nurgle: A fertőzésisten hívei, jól ütnek és regenerálódnak.
Amazon: Gyenge páncélzatú cselezősök.
Élőholt: Regenerálódós csapat két erős múmiával.
Nekromantikus: Regenerálódós csapat, gólemekkel és vérfarkasokkal.
Khemri: Ügyetlen regenerálós csapat, négy 5-ös erejű játékossal.
Vámpír: Nagyon technikás játékot igénylő csapat az erős és ügyes vámpírok ellenére.
A játék menedzsment része annyiban változott, hogy most már az összes létező inducementet bevethetjük az ellenfél ellen (a speciális kártyákon kívül), a több sztár van csapatonként, sőt még plusz jártasságokkal rendelkező zsoldosokat is felbérelhetünk egy meccsre.
Sajnos a Nekromanta és a Nurgle's Rott nem mindig működik rendesen, valami bug miatt, így ezek a csapatok nem mindig kapják meg a megölt ellenfelek utáni ingyen mezőnyjátékost.
SINGLE PLAYER
Itt a régiek mellett van egy új játékmód, a Sztori. Ebben egy kezdő segédedzőt alakíthatunk, aki valamilyen oknál fogva a leghíresebb csapatokat irányíthatja, és közben különféle célokat kell elérnie (pl. passzolj 3-at, szabálytalankodj kettőt), közben bemutatja a Vérfoci történelmét (itt nem kell semmi egetverőre gondolni, egyszerű szöveges képes bevezetők vannak), végül pedig lehet létrehozni saját csapatot, ami átvezet a szokásos Kampány módba. Ez kiváló arra, hogy kipróbáld az összes csapatot.
A Tutorial kicsit jobb és hangulatosabb lett, persze még mindig illik elolvasni a szabálykönyvet.
Az ellenfél csapatok ezúttal erősebbek, nem sérülnek egyáltalán az egymással folytatott szimulált meccseken (ez nem túl realisztikus, de legalább nem fogynak el mire sorra kerülnek), nem vesznek fel annyi értelmetlen jártasságok, mint a BB-ban. A sok új faj persze újra érdekessé teszi a játékot.
Az AI némileg fejlődött – külön stílusú van a különböző csapatokhoz -, de még mindig nem jelent nagy kihívást annak aki ért a játékhoz.
MULTIPLAYER
A fejlesztők az alapoktól újraépítették az online platformot a különböző oldalakra szétosztva a kezelő és információs felületeket, ez elsőre kissé átláthatatlan, de ha megszokja az ember akkor sokkal jobb mint a régi, már csak a jobb külcsín miatt is.
Most ötféle nyilvános liga is van, az Auld World a régi stílus: beszállsz a feltápolt csapatoddal és akár kihívásos, akár sorsolásos rendszerrel játszhatsz. A másik háromba csak frissen létrehozott teamekkel lehet beszállni és csak sorsolásos rendszerben találhatunk ellenfelet, itt csak a Növekvő kiadások break pointja különbözik, így szerintem kissé fölöslegesen osztják meg a népet. Ezen kívül van egy real-time liga is, ha valaki ilyen multit akarna nyomni. Mindhez tartozik Toplista.
A Privát ligákban a szokásos sokszínű ligastruktúrák mellé, még van egy új dupla körmérkőzéses rendszer is. Ami viszont nagyon jó hogy a ligatulajdonosnak kell jóváhagynia a meccseket, mielőtt azok számítanának (akár pénz, sztárjátékospont, vagy pontszán szempontból), így a véletlen fagyásokból jövő eredményekkel rendelkező meccsek újrajátszhatóak és az esetleges csalókkal könnyebb elbánni.
Nagy előrelépés az is, hogy a többi edző csapatát rendesen meg lehet nézni, az összes stattal és a 3D tablóképpel együtt, akkor is ha nincsenek online, lehet eredményeket összehasonlítani, statokat nézegetni, ráadásul az mindkét fajt ligához van Hall of Fame a legkülönbözőbb kategóriákkal.
Egyszóval a multi is jobb lett.
PREZENTÁCIÓ
A grafika minősége nem változott, az új modellek és az animációk szintén szépek, de itt sem túl változatosak az azonos pozícióban lévő játékosok skinjei, viszont az új cheerleaderek elég csinik. Az időjárás, főleg az eső, szépen megjelenített. A három új stadion közül a Kripta és Hajó gyönyörű az Északi falu nem annyira, az utóbbinál a log window betűi nehezen láthatóak, de az Opciók menüben az ablak hátterét be lehet sötétíteni, így ez orvosolható. Sajnos a egyjátékos módnál még mindig gyakran adja be a Pokol arénát.
A főmenűképernyő sokkal szebb, a multis menük is jobban néznek ki, de érthetetlen, hogy a single playernél miért a régi rondaságot használja a játék.
A új főcímzene egész jó, az új fajoknak van új kommentár, de szerintem nem olyan szellemes mint a régi (persze ez is unalmas egy időn túl), és mintha a hangminőség is rosszabb lenne (de lehet hogy az én gépemben van a hiba).
A töltési idők szerintem kissé rövidebbek, de még javulhatnának. Multiban némi teljesítményromlás tapasztalható, ennek többek között az az oka, hogy egy programozó, aki csávó miután régebben megmondta a tutit a fejlesztőknek, hogy kellene a cheaterek ellen harcolni és azok nem foglalkoztak vele, életcéljának tekintette, hogy csaló programok fejlesztésével ellehetelenítse a játékot, pont a kiadás időpontjára jött elő egy kockadobás jósló programmal, ez ellen kellett csinálni egy gyorsfixet, ami nem volt rendesen optimalizálva, de az új patchekkel némileg javult, bár még nem tökéletes. egyébként nem változott a gépigény a BB óta.
A játék – ami egyébként elég olcsó – kötelező darab mindenki számára, akinek tetszett az Blood Bowl, de egyébként mindenkinek, aki kedveli a Vérfocit!